• Heti hírösszefoglaló

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
    013 Info

    Aktuális

    A pancsovai Városi Közgyűlés határozata ellen, amely szerint el kell távolítani az Özvegyasszonyok szobrot a Városi Közigazgatás épülete előtt, és annak helyére helyezni Stevan Petrović Knićaninnak szentelt emlékművet, a Polgári akció egyesület, a Női békecsoport, az Elektrika, Refraction team, és a GRRR fellebbezést nyújtott be a városi hatóságoknak, amelyben kérik, hogy az Özvegyasszonyok maradjanak a helyükön.

    A kérvény benyújtói azzal érvelnek, hogy erre a cselekményre semilyen reális igény nem létezik, maga az áthelyezés nagy költségeket okozna a már igen megterhelt városi költségvetésnek, amelyben nincs elegendő eszköz az elsődleges városi problémák megoldására sem, különösen az oktatási és az egészégügyi téren.

    Az Özvegyasszonyok vagy A két nő szobor, Sava Sandić szobrász műve, az erőszak nélküliség, a szeretet, a béke és a tolerancia jelképe. Ennek lecserlése még egy egyenruhás személy emlékművével a háború dicsőítését jelentené. Ugyanúgy jelentené a különböző etnikai és vallási közösségek közös élete és multikulturalizmusa, amelyre Pancsova polgárai annyira büszkék, eszme megsemmisítését. A kérvény benyújtói felszolították a  polgárokat, hogy csatlakozzanak hozzájuk és aláírásukkal segítsenek, hogy az Özvegyasszonyok továbbra is méltóságosan folytatják létezésüket a város központjában, a helyen, ahová tartoznak.

    Krónika

     

    A hét elején, az Apolo csarnok előtt szándékosan gyújtották meg egy pancsovai ügyvéd autóját. Az mellett még két személygépkocsi is károsult. A helyi rendőrség gyors és hatékony beavatkozásával a gyanúsítottat letartoztatták, aki ellen vádat emelnek általános veszélyokozás büncselekmény elkövetésére.

    Ünnepségek, megemlékezések

    A pancsovai Vöröskereszt, a Vérellátó szolgálat és Pancsova város közös szervezésében ünnepséget rendeztek a többszörös véradók tiszteletére, akiknek elismeréseket osztottak ki. Immár negyedik alkalommal szervezik e rendezvényt, amelyen a város és az egészségügyi szolgáltatások íly módon adnak hálát a véradóknak, akik számos alkalomkor mutatták be emberiségüket. Elismeréseket kaptak még a munkatársak, önkéntesek, valamint azok is, akik az elmúlt egy évben a rendszeres- és vészhelyzetekben szerveztek az önkéntes véradási akciókat. 2014-ben 3300 önkéntes 5431 adag vért adott, amelyből 6500 különböző komponenst készítettek, ezzel kezelvén mintegy 1500 beteget a pancsovai kórházban.

    A fogyatékos emberek hét egyesületének tagjai, a helyi önkormányzat munkatársai és képviselői közreműködésével a városi önkormányzat előcsarnokában tartották meg csütörtökon, december 3-án a Fogyatékos emberek nemzetközi napját. E rendezvény szervezői a Nemek közötti egyenlőség tanácsa, Pancsovai tanítók egyesülete, a Mi is itt vagyunk TV műsor és a Pancsovai RTV. A Fogyatékos emberek nemzetközi napját azzal a céllal ünneplik, hogy a fogyatékosok egyenlő mértékben élvezhessék az emberi jogokat és a társadalomban való részvételt, valamint felhívni a figyelmet azokra a problémákra, amelyekkel napi szinten szembesülnek: szegénység, munkanélküliség és a társadalomból való kirekesztés.

    Kultúra

     

    Pancsova múlt héten is számos művésznek adott otthont, köztük olyan pancsovai születésű művészeknek is, akik, habár nem élnek már szülővárosukban, oda mindig szívesen visszatérnek.

    Köztük van Marija Belić Bibin, pancsovai újságíró, aki  most Újvidéken él. Első regényét, az Olivabogyót a Bata Mihajlović Galériában mutatták be. A könyvbemutatót képkiállítást kísérte, amelyre az ihletet a festő, Snežana Aleksić a regényből merítette. A szerző szavai szerint a könyv szerelemről, rejtélytől és kockázatról szól, valamint a 21. századi Adámról és Éváról, szellemekről, álmokról, családi kacspolatokról és a múltbeli életből való befejezetlen szerelemről. Egy szerelmi történet vászonra festve. Hozzátette, hogy az Olivabogyóra ihlette még a zene, az új korszak pszichológiája és az identitásválságok, amelyeken keresztül élete során minden egyén átmegy.

    A Hadd nézzünk bele Női alkotások fesztiválja keretében (szerb. HDV) játszották el az Intimo színházi darabot, Dejan Cicmilović rendezésében. A darab  Leonа Kovke Viktimológiai történet szövegére alapozódott, és az Ubuntu Színház előállitásában játszodott le. A Női alkotások fesztiválja (HDV), amelyet a Gyerek Művészi Kifejezés Bienálé (szerb. BUDI) szervezett, Pancsován először került megrendezésre.

    Az omlódi Művelődési Otthon könyvtárában bemutatták Veselin P. Dželetović író Johann szerb szíve című regényét, amely igazi történeten alapszik. A regényről, amelynek hihetetlen meséje az emberi szervkereskedelemről és a szerbek Koszovón való szenvedéséről szól, maga az szerző, Ilija Betinski költő és író, valamint Slobodan Rosić, a belgárdi Poéta könyvkiadó munkatársa beszéltek. E könyvkiadóból a regény már 12 kiadványban jelent meg. Az irodalmi est szervezője az Ifjúsági Otthon, a városi településeken működő Művelődési Otthonok együttműködésével. A következő irodalmi estet december 8-ra tervezik a dolovai Művelődési Otthonban.

    A pancsovai író, Aleksandra Mihajlović második regényét, Egy csipetnyi cimet az Apolo csarnokban mutatták be. A könyvnek két témája van – történelmi és kortársi, és a kritikusok véleménye szerint Aleksandra Mihajlović az első olyan író, aki a prostitúció témájával filozófiai-történelmi módon foglalkozik.  Ljiljana Šop könyvkritikus így nyilatkozott a könyvről: “ A téma krimi-regényhez méltó, habár lényegében nem az.  De az egyik témája csakis az: az a téma, amely szinte tabú a kortárs szerb irodalomban, de kitűnik még a bulvársajtóban és a társadami hálózatokon is.”

    A Pogon Stábban bemutatták Stefan Stanojević, fiatal pancsovai költő verseit. Stefan jelenleg kiadó után kutat, amely hajlandó kiadni első önnálló verseskötetét. A költészete egyfajta társadalom-, anyagiság-, életlenség-, és szívtelenségkritika, de az élet és a szerelem dicsőítésével is foglalkozik.

    Fennállásának 35.évfordulóját az Električni Orgazam együttes koncerttel ünnepelte meg a pancsovai Apolo csarnokban. Pályafutásuk során az Orgazam 15 albumot, 5 kislemezt, válogatásokat, valamit híres filmzenét felvételezett, amilyen a Hogyan ment tönkre a Rock and Roll és a Fekete bombázó. Az “új hullám” egyik hordozója továbbra is hű marad önmagához és közönségéhez, beleértve azokat is, akik az együttes alakulásakor még nem is voltak megszületve.

    Prevod na mađarski: Patek Kerekes Emilia

    A szép és napos időjárás, rengeteg művelődési esemény, és az Özvegyasszonyok szobor megőrzése tette tartalmasabbá a mögöttünk álló hetet.

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
  • NAJČITANIJE U POSLEDNJIH 96H

    Ostalo iz kategorije Srbija