• UTÓTANÁCSKOZÁS

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
    013 Info

    Torontálvásárhelyen november 4-én délután ismét találkoztak a Dél-bánáti magyar művelődési egyesületek képviselői Torontálvásárhelyről, Székelykevéről, Keveváráról, Sándoregyházáról, Hertelendyfalváról, Pancsováról, Fejértelepről és Udvarszállásról, valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, Sutus Áron, hogy megbeszéljék a jövő évi programterveket és azok támogatási lehetőségeit. 

    Sutus Áron elnök ismertette a jelenlevőkkel, hogy a Magyar Nemzeti Tanács a 3 kiemelt jelentőségű Dél-bánsági rendezvényt: a Magyar Művelődési Egyesületek Szemléjét, a Karácsonyi Szokások és Betlehemes Játékok Találkozóját és az újabban létrehozott nyári néptánc, népzene, anyanyelvápoló  és közösség építő  Gyermektábort pályázaton kívül, a szervező egyesület kérelme alapján teljes összegben támogatja.

    A szeptemberben megtartott szemle tanácskozásán az MNT elnöke, Hajnal Jenő kéréssel fordult az egyesületek vezetőihez, hogy minden egyesület terjessze elő legalább egy önálló, számára fontos rendezvény leírását és annak költségvetését. Ezekre a rendezvényekre az egyesületeknek pályázniuk kell különböző alapítványoknál, forrásoknál, de az MNT az előre begyűjtött adatok alapján biztosítani tudja a kérelmek támogatását bizonyos mértékben. Ennek a kérésnek tettek eleget az egyesületek képviselői ez alkalommal. 

    Más fontos megállapodások is születtek, hiszen a VMMSZ elnöke a szervezet segítségét ajánlotta fel a pályázatokkal kapcsolatos tennivalók megoldásához, mint amilyen a regisztrálás a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nél, valamint a pályázatok elszámolásánál, amennyiben igény van, illetve lesz rá. 

    Ugyanakkor a Karácsonyi Találkozó idei szervezője, a fejértelepi Ady Endre MME elnöke közölte, hogy a találkozó időpontja december 16-a lesz, a műsort 17 órai kezdettel tervezik. 

    Jó alkalom volt ez egy újabb eszmecserére, a dél-bánsági események részletes megvitatására is, és nem utolsó sorban fény derült az anyaországi Csoóri Sándor Program döntési listájára a vajdasági népzeneoktatás és a néptáncegyüttesek működésére vonatkozó támogatások kapcsán. Az egyesületek képviselői örömmel vehették tudomásul, hogy számos dél-bánáti egyesület részesült támogatásban.

    Pročitajte tekst na srpskom jeziku.

    Torontálvásárhelyen november 4-én délután ismét találkoztak a Dél-bánáti magyar művelődési egyesületek képviselői Torontálvásárhelyről, Székelykevéről, Keveváráról, Sándoregyházáról, Hertelendyfalváról, Pancsováról, Fejértelepről és Udvarszállásról, valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, Sutus Áron, hogy megbeszéljék a jövő évi programterveket és azok támogatási lehetőségeit. 

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
  • NAJČITANIJE U POSLEDNJIH 96H

    Ostalo iz kategorije Srbija