• ŐSZI ÍZEK

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
    013 Info

    A pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületben idén is megtartották  őszi rendezvényüket, a Befőttes Fesztivált   A Duna a Temesbe ömlik elnevezéssel.  

    Szeptember 15-én  11 és 18 óra között várták az érdeklődőket a Cár Lázár utca 19 szám alatt, az egyesület székháza előtti téren, ahol a meghívott pancsovai női szervezetek az idei befőttek legjavát kínálták fel a látogatóknak és vásárlóknak. Ezen kívül süteményből és borból is  volt  kínálat, az elárusítók asztalait pedig szép kézimunkadarabok díszítették.  A szervező egyesület tagjai a helyszínen készítették el a már megtapasztaltan jó, házias recept szerint a lángost, amely ez  alkalommal is közkedvelt portéka volt.  Mindezt tetézte a jó hangulat és társalgás, amely szeptember 16-án is folytatódik ugyanabban az időben.


    Este 19 órai kezdettel a rendezvény egy könyvbemutatóval zárul.  László Gergely Pál,  a dévai  László János Hagyományőrző Egyesület titkára, bukovinai székely származású  kutató, helytörténész, író mutatja be  Az andrásfalvi reformátusok levelei 1891-1945 között című könyvét.  Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

    Pročitajte vest na srpskom jeziku.

     

    A pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületben idén is megtartották  őszi rendezvényüket, a Befőttes Fesztivált   A Duna a Temesbe ömlik elnevezéssel. 

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
  • NAJČITANIJE U POSLEDNJIH 96H

    Ostalo iz kategorije Srbija

    Poskupeli i benzin i dizel

    U narednih sedam dana, litar evrodizela za maloprodaju koštaće 203 dinara, dok će cena bezolovnog benzina biti 190 dinara po litru, navodi […]