• AZ AL-DUNAI BUKOVINAI SZÉKELYEK BUDAPESTI VENDÉGSZEREPLÉSE

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
    013 Info

    Pročitajte tekst na srpskom jeziku.

    A három Al-dunai bukovinai székely közösség – Hertelendyfalva, Sándoregyháza és Székelykeve meghívást kapott, hogy november 18-án közös műsorral mutatkozzon be Budapesten a Polgárok Házában  „A magyarság peremvidékei” című évad program  keretében. A kapcsolatfelvétel kezdeményezője Kóka Rozália, neves bukovinai székely mesemondó volt.

    Több hónapos közös felkészülés eredményeként jött létre a közel két órás tarka műsor, amelyben a budapesti közönségnek alkalma volt megismerni a hagyományos,  bukovinai székely népdalokat, népzenét és népmesét, valamint a Bukovinából magukkal hozott és az Al-Dunánál meghonosodott néptáncokat. Nem maradott el a telepítés történetének ismertetése sem.

    Kísérőrendezvényként az Al-dunai székelyek varrottasai kerültek kiállításra, amelyek ugyancsak megnyerték a pesti közönség tetszését.

    A tartalmasan együtt töltött est házi készítésű kolbász, hurka,  sajt és kenyér, majd sós és édes sütemény, kalács, házi pálinka és a Smith-féle málna meg szeder borok kóstolójával és zeneszó melletti kötetlen társalgással zárult.

    A több nemzedéket felölelő 50 fős csoport szombaton, november 19-én a vendéglátók és támogatóik  jóvoltából eljutott  Magyarország Országházába, ahol az építmény ismertetése után ebéddel vendégelték meg.  

    A délután folyamán  a Szent István-bazilikát járták be  és annak kilátójáról gyönyörködtek  Budapest látványosságában, végül pedig a már teljes pompájában díszelgő karácsonyi kirakodóvásárt nézték meg.

    A szeretetteljes vendégfogadás, a bíztató közönség, a régi és új ismerősök, barátok, rokonok társasága ismét újabb erőforrás volt a sándoregyházi Bonnaz Sándor MME, a székelykevei Szalmaszál IME  és a hertelendyfalvi Tamási Áron SZMME  tagságának, hogy összefogással  kell folytatni a megkezdett munkát magyarságuk, művelődésük és hitük megtartása érdekében.

     

    Projekat „Redakcija na jezicima nacionalnih manjina – 013info/2016″ je sufinansiralo Ministarstvo kulture i informisanje Republike Srbije

    A három Al-dunai bukovinai székely közösség – Hertelendyfalva, Sándoregyháza és Székelykeve meghívást kapott, hogy november 18-án közös műsorral mutatkozzon be Budapesten a Polgárok Házában  „A magyarság peremvidékei” című évad program  keretében. A kapcsolatfelvétel kezdeményezője Kóka Rozália, neves bukovinai székely mesemondó volt.

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
  • NAJČITANIJE U POSLEDNJIH 96H

    Ostalo iz kategorije Srbija

    Podrum ili parking – šta nam je potrebnije?

    Nekada su podrumske prostorije bile neizostavan deo svake stambene zgrade. Bile su korisne za skladištenje stvari koje nisu svakodnevno potrebne, poput sezonske garderobe, alata ili sportske opreme. […]