• ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJA

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
    013 Info

    Pročitajte tekst na srpskom jeziku.

    Hertelendyfalván a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesületben Gyermeknapot rendeztek november 27-én, az idei advent első vasárnapján 15  és 19 óra között.  A helybeli gyerekek mellett két sándoregyházi kislány és 23 székelykevei diák érkezett felnőtt kísérőikkel a foglalkozásra. Ez alkalommal mézeskalács díszítéssel és a szövés technikájával ismerkedhettek a résztvevők, szakavatott, tapasztalt felnőttek felügyele mellett.

    Az összejövetel ismerkedéssel kezdődött, majd az előre előkészített mézeskalács formák díszítéséhez fogtak a gyerekek, többségük saját kreativitásukat  fejtették ki. Az apróbb, könyvekre készített keret mellett két valódi szövőkereten is kipróbálhatták  szövési tehetségükkel, ügyességüket.

    A barátkozás  kölcsönös ajándékozással, közös énekkel és fényképezkedéssel ért véget.  

     

    Projekat „Redakcija na jezicima nacionalnih manjina – 013info/2016″ je sufinansiralo Ministarstvo kulture i informisanje Republike Srbije.

    Hertelendyfalván a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesületben Gyermeknapot rendeztek november 27-én, az idei advent első vasárnapján 15  és 19 óra között.  A helybeli gyerekek mellett két sándoregyházi kislány és 23 székelykevei diák érkezett felnőtt kísérőikkel a foglalkozásra. Ez alkalommal mézeskalács díszítéssel és a szövés technikájával ismerkedhettek a résztvevők, szakavatott, tapasztalt felnőttek felügyele mellett.

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
  • NAJČITANIJE U POSLEDNJIH 96H

    Ostalo iz kategorije Srbija

    Hladno jutro, prestanak padavina krajem dana

    U Srbiji će danas biti hladno sa slabim do umerenim jutarnjim mrazem, u toku dana na severozapadu zemlje pretežno sunčano, u ostalim krajevima oblačno, povremeno sa slabim snegom. […]

    Vremenska prognoza za ponedeljak, 17. februar

    Sutra će na severozapadu Srbije biti sunčano, a južnije od Save i Dunava padavine će prestati krajem dana. Stigao je hladan vazduh sa severa, pa će ujutru biti mraza, od -5 do nule, a najviša […]

    Kako opasne igračke završe u rukama dece?

    Za nedelju dana tri proizvoda za decu povučena su sa tržišta u Srbiji. Koordinator za regulatornu reformu Nacionalne alijanse za lokalni ekonomski razvoj (NALED) Aleksandar Simić izjavio je za […]