• Heti hírösszefoglaló 2015. december 14. – 20.

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
    013 Info

    Elismerés, ünnepségek és megemlékezések 

    Pancsova város érdemelte ki a BEES AWARD 2015 díjat, amelyet az energia ésszerű használatára, az energiahatékonyság növelésére, és a pancsovai Fejlődási Stratégia által, 2020-ig jóváhagyott alternatív energiaforrás használatára kaptott. Továbbá, az elismerés szól az üzleti szféra, a szakmai közvélemény és a polgárok közötti pozitív és ösztönző környezet létrehozására is. A díjat Pancsova város polgármesterének, Sasa Pavlovnak adták át a BEES 2015 Nemzetközi Üzleti Konferencia keretében, amelyet a belgrádi Sava Centarban tartottak meg. 

    Látványos tűzijátékkal, koktéllal, DJ fellépésével és a négy legújabb film vetítésével nyitották meg ünnepélyesen a pancsovai Aviv Parkban az első CineStar mozit Szerbiában, valamint a Blitz CineStar vállalat, a legnagyobb multiplex lánc és a legjelentősebb regionális márka tulajdonosa érkezését piacunkra. December 18-án, az Apolo csarnokban ünnepelték meg az Ifjúsági Otthon 40.évfordulóját. Az ünnepségen jelent volt Sasa Pavlov, Pancsova város polgármestere, Stojan Boškov, az Ifjúsági Otthon első igazgatója,  a Városi Önkormányzat tagjai, az Ifjúsági Otthon alkalmazottjai, valamint az intézmény számos munkatársa és barátja.

    A köszöntőbeszéd után bemutatták az Ifjúsági Otthon 40 éves tevékenységéről szóló filmet, amelyet a Wagner production készített, a vendégeket pedig Nevena  Račić hármas szórakoztatta. A Draft ifjúsági tájékoztató tizenharmadik kiadását erre az évfordulóra szentelték, és olyan eseményeket dolgoz fel, amelyeket az Ifjúsági Otthon 1975.óta szervezett.

    A Draft magazin, amely művelődési eseményekkel foglalkozik, 2013.nyarától létezik, a szerkesztők pedig középiskolás diákok és egyetemi hallgatók. 

    Vendégszereplések, kiállítások és újdonságok 

    Múlt héten, a Városi Könyvtár olvasótermében, a Las Hentes egyesület közreműködésével tribünt szerveztek, Hit és igazság cím alatt.  A vendégszereplő Vladimir Medenica filozófus, író és publicista volt. Az Apolo csarnokban a pancsovai közönségnek alkalmuk volt látni és hallani Mileta Prodanović, Dušan Vejnović és Dimitrije Bukvić írókat, akik ez alkalommal bemutatták legjobb rövid elbeszélésüket. A novellakedvelőknek idáig Kikindára, vagy Belgrádba kellett menniük, most viszont ezek az írók a mi városunkat is meglátogatták. Az 56. Művészeti Biennálé idei szerbiai képviselője, Ivan Grubanov, Velencében bemutatta munkáját hírdetőtábla és plakát formájában a pancsovai Apolo csarnok és a Kultúrközpont Kortárs Művészeti Galériájának homlokzatán. Tíz művésznő mutatta be munkáit a technológiáról egy kiállítás keretében, amelyet az érdeklődők a Kortárs Művészeti Galériában, a Kultúrközpont előcsarnokában, és Pancsova város közterületén tekinthettek meg. A színházkedvelőknek alkalmuk volt megnézni Urbán András Hazafiak cimű előadását, amelyet a Kultúrközpontban mutattak be. A komolyzenekedvelők Tatjana Stojiljković énektanárnő tanulói hagyományos újévi hangversenyében élvezhettek a Jovan Bandur zeneiskola termében. A punk és a rock zene kedvelőket két új videóval és énekkel örvendeztették meg a pancsovai együttesek. A Vibrator u rikverc együttes a Stereo jezik énekre adott ki videót, a BUČ KESIDI együttes első zenés videóját mutatta be a közönségnek a Jaa (imam plaan) énekre, a Raskid013 együttes pedig, az első születésnapja alkalmából két új énekkel lepte meg a rajongókat – Izbačena és Želim da znaš. 

    Sikeres jótékonysági akció 

    Az adománygyűjtő esemény, amelyet polgártársunk, Vladimir Đorđević kezelésére szántak, nagy sikerrel zajlott le. A jótékonysági vásáron, amelyet a Színes világ játszódában tartottak meg december 12-én és 13-án, 80.000 dinárt gyűjtöttek össze.  A Đorđević család hálás mindazoknak, akik részt vettek a jótékonysági rendezvényben. Emlékeztetjük, hogy 9 éves polgártársunk gyműtétére, amelyet Törökországban végeznek, 27.000 euró szükséges. Mindazok, akik segíteni szeretnének adományukat Siniša Đorđević számlájára, a 340-32110017-94-as számra az Erste bankban fizethetik be, a Pomoć za Đordjević Vladimira felirattal. A külföldről történő befizetésekre való aktív iban számla: RS35340764316401299932, SIF-kód: GIBARS22, elérhetőség: djordjevicsinisa86@gmail.com. A pénzt erre szánt adománydobozokba is be lehet tenni, amelyek a pancsovai gyógszertárakban, a DIS és az IDEA boltokban, az Uradi sam üzletben, valamint a Biróság épületében vannak elhelyezve. Fordította: Patek Kerekes Emilia

    A városunk nagy elismerésben részesülése, az új moziterem megnyítása, az Ifjúsági Otthon fennállásának 40.évfordulója, a olgárok emberisége, és a fiatalok zenei alkotása jelölték meg a mögöttünk álló hetet.

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
  • NAJČITANIJE U POSLEDNJIH 96H

    Ostalo iz kategorije Srbija

    Poskupljuje priključak za gas za domaćinstva

    Preduzeće "Srbijagas" je saopštilo da će od 11. aprila priključak za gas za domaćinstva umesto 780 evra koštati 980 evra u dinarskoj protivrednosti. […]

    U planu povećanje praga za upis u srednje škole

    Ministarstvo prosvete će razmotriti predlog da od sledeće školske 2027/28 godine minimalni prag za upis u gimnaziju bude 70 bodova po osnovu uspeha na završnom ispitu i opšteg uspeha od šestog […]

    Aman kupio DIS

    Kompanija Aman iz Beograda objavila je da je, posle devet uspešnih akvizicija trgovinskih sistema u Srbiji, postala vlasnik 100 udela udela i u kompaniji PTP DIS iz […]