• LELKÉSZ SZENTELÉS

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
    013 Info

    Történelmi esemény volt Hertelendyfalván a református templomban 2017. november 3-án. A délelőtt 10 órai kezdettel megtartott ünnepi istentisztelet keretében felszentelték Szilágyi Zoltán ifjú lelkészt, aki két évvel ezelőtt érkezett e közösségbe, mint püspöki segédlelkész Erdélyből, Olthévízről. 

    Az istentisztelet kezdetén az igét Szegedi László kőhalmi lelkipásztor, a Brassói Református Egyházmegye esperese hírdetett, aki Szilágyi Zoltán ifjú lelkész tanára is volt. 

    Az eskütétel szertartását Halász Béla, a Szerbiai Református Egyház püspöke végezte el, majd a jelenlevő református, katolikus és evangélikus lelkészek áldásukat adták az ifjú lelkészre. 

    A helyi református egyház kórusának szolgálata mellett szavalatok hangzottak el és egy csokorravaló népdal, majd a jelenlevők felköszöntötték az ifjú lelkészt. 

    A hertelendyfalvi református templom fennállása óta, tehát 1902-től ez volt az első lelkészszentelés e szent falak között.   

    Pročitajte tekst na srpskom jeziku.

    Történelmi esemény volt Hertelendyfalván a református templomban 2017. november 3-án. A délelőtt 10 órai kezdettel megtartott ünnepi istentisztelet keretében felszentelték Szilágyi Zoltán ifjú lelkészt, aki két évvel ezelőtt érkezett e közösségbe, mint püspöki segédlelkész Erdélyből, Olthévízről. 

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
  • NAJČITANIJE U POSLEDNJIH 96H

    Ostalo iz kategorije Srbija

    Hladno jutro uz slab mraz, tokom dana razvedravanje

    Na severu i zapadu Srbije biće pretežno sunčano. U ostalim krajevima oblačno, pre podne ponegde sa slabom kišom, a na istoku Srbije i na planinama sa slabim snegom. Posle podne prestanak […]

    AMSS: Oprez zbog odrona i vlažnih kolovoza

    AMSS apeluje na vozače da obrate pažnju na stanje kolovoza jer i danas povremena slab kiša u pojedinim krajevima može uticati na duži zaustavni put, a koji je zbog neprilagođene brzine i […]