• TÁNCHÁZ HERTELENDYFALVÁN

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
    013 Info

    A hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület székházában, a Temető ut. 24 alatt  november 18-án a délutáni órákban táncházat szerveznek Serketánc cím alatt. 

    A szervezés kezdeményezője Nyitrai Marianna, aki  a magyarországi Petőfi Sándor Program öszötndíjasaként  szeptember óta tevékenykedik az Al-dunai székely településeken,  a néptánc, népdal és a magyar nyelv tanításán és  megőrzésén fáradozva.  Ezért  a hertelendyfalvi gyerekek mellett Sándoregyházáról, Székelykevéről és Keveváráról is lesznek  résztvevői a táncháznak. 

    14 órai kezdettel tánctanulással kezdődik a műsor, minek során  magyarországi  zenészek húzzák a talpalávalót és odavaló oktatók tanítják majd a moldvai, felcsíki és gyimesi táncok lépéseit a tanulni vágyóknak. 

    17 órától a gyerekek megismerkedhetnek a kísérő hangszerekkel is, minek utánna lesz egy hangszerbemutató koncert és énektanulás.

    A rendezvény  18 órai kezdettel  táncházzal ér véget, korhatártól függetlenül, amelyre minden táncolni kívánó gyereket és felnőttet  szeretettel várnak a szervezők. 

    A nap folyamán a Zselic Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és tanulói lesznek vendégek Szennából, Somogy megyéből, mégpedig: Dóra Áron,  Karácsony Tamásné, Karácsony András,  Karácsony Áron. 

    A táncmesterek: Dóráné Hidas Gabriella és Kirch Zoltán. 

    Pročitajte tekst na srpskom jeziku.

    A hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület székházában, a Temető ut. 24 alatt  november 18-án a délutáni órákban táncházat szerveznek Serketánc cím alatt. 

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
  • NAJČITANIJE U POSLEDNJIH 96H

    Ostalo iz kategorije Srbija

    Sutra pre podne sunčano vreme, tokom noći kiša

    U Srbiji će sutra pre podne u celoj zemlji biti pretežno sunčano i malo toplije, a posle podne sledi postepeno naoblačenje sa severozapada, saopšteno je iz Republičkog hidrometeorološkog […]