A hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület és a Gyetván Szlovák Művelődési Egyesület között több évtizedes együttműködés áll fenn. Együtt élik meg mindennapjaikat és osztoznak a helyi problémákban, de olykor a barátkozás örömében is.
Különösen szoros az együttműködés a két egyesület női kézimunkacsoportjai között. Részt vesznek egymás rendezvényein, eleget tesznek minden meghívásnak és támogatják egymást munkájukban is.
Ilyen alkalom volt a november 5-én, vasárnap délután megtartott teadélután a Tamási Áron SZMME Népművészeti csoportjának szervezésében, amely egyben az évadnyitó ünnepségnek is számít, hiszen ezentúl már minden szerdán este találkoznak a guzsalyasban, ahol a kézimunkázás mellett szórakoznak és tapasztalatot cserélnek. Azt mondják, hogy jó együtt lenni, mert többen magányosan élik mindennapjaikat, ily módon pedig rövidebbek lesznek a hosszú, téli estek.
November 7-én a magyar egyesület kézimunkázói máris viszonozták a látogatást a helyi Matica Slovačka Szervezet helyiségeiben, ahol a szlovák Zuza Črjepok művésznő első önálló kiállításában gyönyörködhettek. A sokoldalú kézimunkázási technikával kidolgozott tárgyakat vették szeműgyre kellemes társalgás közben.
Az együttélés jó példájával szolgálnak az utánnuk jövő korosztályoknak is.
Pročitajte tekst na srpskom jeziku.
A hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület és a Gyetván Szlovák Művelődési Egyesület között több évtizedes együttműködés áll fenn.