• TÖBB ÉVTIZEDES EGYÜTTMŰKÖDÉS

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
    013 Info

    A hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület és a Gyetván Szlovák Művelődési Egyesület között több évtizedes együttműködés áll fenn. Együtt élik meg mindennapjaikat és osztoznak a helyi problémákban, de olykor a barátkozás örömében is. 

    Különösen szoros az együttműködés a két egyesület női kézimunkacsoportjai között. Részt vesznek egymás rendezvényein, eleget tesznek minden meghívásnak és támogatják egymást munkájukban is.

    Ilyen  alkalom volt a november 5-én, vasárnap délután megtartott teadélután  a Tamási Áron SZMME Népművészeti csoportjának szervezésében, amely egyben az évadnyitó ünnepségnek is számít, hiszen ezentúl  már minden szerdán este találkoznak a guzsalyasban, ahol a kézimunkázás mellett szórakoznak és tapasztalatot cserélnek. Azt mondják, hogy jó együtt lenni, mert többen magányosan élik mindennapjaikat, ily módon pedig rövidebbek lesznek a hosszú, téli estek. 

    November 7-én a magyar egyesület kézimunkázói máris viszonozták a látogatást  a helyi  Matica Slovačka Szervezet helyiségeiben, ahol a szlovák Zuza Črjepok művésznő első önálló kiállításában gyönyörködhettek. A sokoldalú kézimunkázási technikával kidolgozott tárgyakat vették szeműgyre kellemes társalgás közben. 

    Az együttélés jó példájával szolgálnak az utánnuk jövő korosztályoknak is.

    Pročitajte tekst na srpskom jeziku.

    A hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület és a Gyetván Szlovák Művelődési Egyesület között több évtizedes együttműködés áll fenn.

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
  • NAJČITANIJE U POSLEDNJIH 96H

    Ostalo iz kategorije Srbija

    Kada prelazimo na zimsko računanje vremena

    Ako koristite analogni sat ili stariji uređaj, ne zaboravite da pomerite kazaljke unazad za jedan sat, sa tri sata na dva sata. U noći između 26. i 27. oktobra 2024, kazaljke na satu pomeramo […]