• Heti hírösszefoglaló

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
    013 Info

    A művelődési hét Ivan Dinić zongoraművész bravúrájával kezdődött, akinek zenéje a pancsovai Kultúrközpontban hangzott el.  A neves zongorista hangversenyét S. Rachmaninoff darabjával kezdte, majd K. Jarret művével fejezte. Ivan Dinić 1983-ban diplomázott Belgrádban, mint a legjobb hallgató Nevena Popović tanárnő osztályában. Továbbképzését az Újvidéki Zeneakadémián folytatta, amelyet 1985-ben fejezett be Arbo Valdme tanár mentorálása alatt. 

    A Munkálatok a pincéből elnevezésű szoborkiállítás Ivana Rakidžić Krumes szobrász nyitott műtermében készült. A műterem 2009-ben jött létre a Kultúrközpont pincei helyiségeiben azzal a céllal, hogy különböző műhelyeken keresztűl a szobrászatkedvelők, tehetségtől és kortól függetlenül, tudást és készséget sajátítsanak el. A kiállítást az érdeklődők a Városi Közigazgatás előcsarnokában tekinthetik meg december 8-ig. 

    Miša Filipovac festő csodálatos rajzait az érdeklődők a pancsovai Kultúrközpontban nézhetik meg. A bajina baštai születésű, tehetséges, fiatal művész kiállítása a Rajz mint közlemény elnevezést viseli. Jelenleg a belgárdi Képzőművészeti Akadémián végzi doktori tanulmányait. Vesna Todorović így nyilatkozott Filipov rajzairól: “Filipov csodálatos költészete a könnyűségen és a teljesítés látható közvetlenségén alapozik, amely, mint egy hangjegyrendszer komponálja a szonáta összetett dallamát.” 

    A pancsovai Városi Könyvtárban bemutatásra került a Mondás a szerbekről évszázadokon át című könyv, Stevan Nemanja és Szent Száva idejétől a mai napig. A könyvre készűlt szövegeket számos egyetemi professzor és tudománydoktor írta meg. A könyv tartalmazza a szerb nép életét a középkor óta – a művészet, tudomány, hagyomány, migráció és a háborúk, valamint a vallás területén. A keménykötésű könyv 1650 oldalt számol. A dolovai Művelődési Házban, költészeti matiné keretében mutatták be a pancsovai Prota Vasa Živković irodalmi klub költőinek verseit. 

    E verseket Torontálalmáson is bemutatták, tamogatásul a nők elleni erőszak leküzdésében.  

    A Költői szóval az erőszak ellen elnevezésű akciót  2012-ben indították meg, és a hagyomány szerint egy időben tartják meg azokon a helyeken, amelyek csatlakoztak ehhez az akcióhoz. Az akciót Lidija Pudjak és Damir Pikó indítványozták. Az idén a torontálalmási Művelődési Otthon is csatlakozott azzal a céllal, hogy felhívja az emberek figyelmét a nők elleni erőszak problémára, amely már széles körben elterjedt. A statisztika szerint az erőszakos viselkedés bejelentésének száma, amelynek gyakran halálos kimenetele van, jelentősen növekszik. Így a múlt évben 27 halálos kimenetelű esetet számoltak, az idén pedig, novemberig legkevesebb 33 nőt gyilkoltak meg. Ez az est is egy olyan alkalom volt, ahol emlékeztettünk arra, hogy az igazi férfi a nőnek verset szentel, nem öklöt. 

    Az Epítési és Felújítási Igazgatóság levéltárából eltűntek az adóhatározatok nyilvántartása, amelyek az építési telek használatára vonatkoznak 2009-től kezdően. A polgárok panasza után figyeltek fel erre a problémára, hiszen a határozatok nem érkeztek meg. Idáig 1891 panasz érkezett a polgároktól. Az Igazgtóságban még nem tudják a hiányzó határozatok pontos számát, mert ahogy nyilatkoztak, nincs idejük megszámolni őket. Az adófizetők új határozatokat kapnak, az Igazgatóság viszont arra biztatja a polgárokat, hogy rendezzék kötelességeiket. A polgárok az építési telek adó névre összesen 60 millió dinárral tartóznak a Városnak, mig a vállalatok adóssága 1.800.000.000 dinár. 

    Ettől a héttől kezdve Pancsova polgárai a problémájukat és javaslatukat személyesen is át tudják majd adni a város polgármesterének. Saša Pavlov polgármester minden pénteken 10-től 12-ig fogadja a polgárokat, az érdeklődőknek viszont erre a fogadásra külön űrlapot kell kitölteniük, amelyeket a városi Szolgáltató Központban szerezhetik meg. 

    Pancsován ötödik alkalommal tartották meg a Mika napok rendezvényt, amelyet Miroslav Mika  Antić költő, újságiró és festő emlékére szerveznek. Nincs olyan személy aki nem ismerne bár egy Mika verset, ezért ezt a hírösszefoglalót a pancsovai születésű költő versszakával fejezzük be: 

    “Élj! Élj teljes mértékben! Ne rágcsáld a napokat mint az egér! Szélesen rágj bele a levegőbe! Előzd a szelet és a madarakat. Mert minden örökkévalóság röviden tart.”

    Különböző művelődési események jelölték meg a mögöttünk levő esős hetet, amely főleg az Építési és Fejlesztési Igazgatóság telephelyén történt betörésről és az adózási dokumentumok ellopásáról marad megjegyezve. De e heti hírösszefoglalónkat csakis vidám művelődési  hírekkel kezdjük. 

    Podeli vest:

    Facebook Twitter WhatsApp
  • NAJČITANIJE U POSLEDNJIH 96H

    Ostalo iz kategorije Srbija

    U Srbiji dom košta od 400 do 4.802.000 evra

    Subotica je već tri godine prvi grad u Vojvodini po broju prodatih kuća, gde ih je od 2021. do 2023. prodato 3.152, a cene su bile od 1.000 do 245.000 evra. […]