Mađarski

ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJA

Izvor: 
Lőcsei Ilona Pon, 28/11/2016 - 08:14

Pročitajte tekst na srpskom jeziku.

Hertelendyfalván a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesületben Gyermeknapot rendeztek november 27-én, az idei advent első vasárnapján 15  és 19 óra között.  A helybeli gyerekek mellett két sándoregyházi kislány és 23 székelykevei diák érkezett felnőtt kísérőikkel a foglalkozásra. Ez alkalommal mézeskalács díszítéssel és a szövés technikájával ismerkedhettek a résztvevők, szakavatott, tapasztalt felnőttek felügyele mellett.

Az összejövetel ismerkedéssel kezdődött, majd az előre előkészített mézeskalács formák díszítéséhez fogtak a gyerekek, többségük saját kreativitásukat  fejtették ki. Az apróbb, könyvekre készített keret mellett két valódi szövőkereten is kipróbálhatták  szövési tehetségükkel, ügyességüket.

A barátkozás  kölcsönös ajándékozással, közös énekkel és fényképezkedéssel ért véget.  

 

Projekat „Redakcija na jezicima nacionalnih manjina - 013info/2016" je sufinansiralo Ministarstvo kulture i informisanje Republike Srbije.

slike_vesti-logoi-ministarstvo_kulture.jpg


Marketing

Najnovije vesti